Mese, meseelemzés, meseterápia

Egyszer egy király elment vadászni egy nagy erdőbe. Olyan sebesen űzte a vadat, hogy a kíséretéből senki nem tudott a nyomában maradni. Mikor leszállt az este, megállt: látta, hogy eltévedt. Megfújta a vadászkürtjét. A hang végigzengett a tájon, aztán elhalt a lombok közt, nem felelt rá senki. Útnak nyoma sem volt sehol, bármerre keresgélt, csak a sok éves avar zörgött a lába alatt. A mély csöndben egyszer csak zörrent valami, és a homályban rezgőfejű anyóka tűnt föl a fák közt. A király megszólította, nem tudta, hogy boszorkány.

Egyszer egy király elment vadászni egy nagy erdőbe. Olyan sebesen űzte a vadat, hogy a kíséretéből senki nem tudott a nyomában maradni. Mikor leszállt az este, megállt: látta, hogy eltévedt. Megfújta a vadászkürtjét. A hang végigzengett a tájon, aztán elhalt a lombok közt, nem felelt rá senki. Útnak nyoma sem volt sehol, bármerre keresgélt, csak a sok éves avar zörgött a lába alatt. A mély csöndben egyszer csak zörrent valami, és a homályban rezgőfejű anyóka tűnt föl a fák közt. A király megszólította, nem tudta, hogy boszorkány.

Volt egyszer egy aprócska troll, aki igen csúnya teremtés volt: sötét bőre, bozontos haja és szőrös füle volt. A mocsaras tavak vidékén élt a többi erdei trollal együtt. Mikor a viharok a fák csúcsait tépázták, ő is vonyított, és sok kárt okozott, mint a társai. Minél többször tettek rossz fát a tűzre, annál jobban örültek. Ám ez a troll mégis más volt, mint a többiek. Az erdei trollok ugyanis nem szerették az embereket: minél tisztább volt egy ember tekintete, annál kevésbé bírták elviselni; minden világosságnak ellenálltnak, mert erejük az éjszakából és a sötétségből eredt.

Volt egyszer egy királylány, aki apja halála után egymaga uralkodott a nagy birodalom felett. Sok királyfi próbálta elnyerni a kezét, de hasztalan. A királylány  kívánsága ugyanis az volt, hogy aki feleségül akarja venni, az hozza el neki a Ragyogó sólymot, aki nélkül nem tud élni. Senki nem tudta azonban, hol él a Ragyogó  sólyom. Mikor már egy jó ideje egy királyfi sem akadt, aki teljesítette volna a feladatot, a királylány nagyon megbetegedett.

Volt egyszer egy király, aki mérhetetlenül gazdag volt, mert palotája mögött olyan folyó folyt, amelyben arany csörgedezett. Legnagyobb büszkesége egyetlen leánya volt, akit selyembe és bársonyba öltöztetett. A leány a fején kis koronát viselt, olyat, amit már egyetlen aranymíves sem tudna elkészíteni. Ezt a koronát vékony, aranyszálból készült fonatok, vörös rubin és igazgyöngyök ékesítették. Pehelykönnyű volt, ezért a királylány alig érezte, ahogy a hajfürtjeit díszíti. Az aranykorona még az ősi időkből származott, és a királyi kincseskamra legértékesebb darabja volt.

Réges-régen messze a hegyekben élt a tiroli törpék királya, Lorin. Királysága a föld alatt terült el, és övé volt a hegyek összes aranya, ezüstje. Pufók orra, nagy füle, tömzsi teste volt, és olyan idősnek nézett ki, mint maguk a hegyek. Fiatal és kedves leánya, aki egyáltalán nem hasonlított rá, nagyon szerette a virágokat, és sokszor szomorkodott, hogy apja birodalmában nem nőnek virágok.