Mese, meseelemzés, meseterápia

Mars, a nagy hadisten hőstetteiről sokan meséltek már. Fiáról, a kis Marsról azonban csak kevesen. Bár kicsi és finom teremtés volt, mégis a nagy Mars gyermekeinek seregéhez tartozott, így a harc és győzni akarás az ő vérében is ott volt. Mindamellett különös ellenérzése volt a fegyverekkel szemben. A vasból készült láncmellényt sem akarta felvenni.

Egyszer a Jézusgyermek virágos réten játszott egymagában. Az összes virág közül az aranyfejű gyermekláncfű volt a legkedvesebb számára, amelyek olyanok voltak a zöld mezőn, mint aranyló kis napocskák. Nagy csokrot szedett belőlük, kezei között sosem hervadtak el a virágok. Egyszer csak különféle állatokat pillantott meg, amelyek lassan és tisztelettudóan közelítettek felé...

Élt egyszer egy ember, aki madarakat fogott, és eladta őket a gazdagoknak. Bámulatosan kitanulta a mesterségét, hálójába gyűjtve mindenfajta madarat, amit csak kiszemelt. Fia segédkezett neki, aki időközben megtanulta utánozni a madárhangokat, és a madarak engedelmeskedtek neki. Egyik nap a Madárfogó fiának igencsak különleges madár repült a hálójába. Nem volt túl nagy, nem is énekelt, de szürke tollazata alatt három fényesen ragyogó toll ékeskedett. A fiú óvatosan hazavitte a hálót, hogy megkérdezze az apját, hogy hívják ezt a különleges madarat.

Mária és József elérték vándorlásaik célját, a kicsinyke várost, Betlehemet, de senki sem akarta befogadni őket. Kérdésükre mindenütt csak annyit válaszoltak, hogy minden hely foglalt. A két fáradt vándor kénytelen-kelletlen tovább bolyongott az üres utcákon, s amikor végül egészen besötétedett és még mindig nem volt fedél a fejük felett, lassan a reményük is kihunyt. Egyszer csak éneket hallottak.

Volt egyszer egy királylány, aki csak az örömöt és a vidámságot ismerte. A királylány tizennegyedik születésnapján édesanyja, a királyné a palota erkélyén állva a tájat nézte, és lánya meglátta, hogy arcán könnycseppek csorognak. Meglepődve kérdezte: – Miért sírsz édesanyám?

Volt egyszer egy nemes ember, aki egy szerencsétlenség következtében elveszítette minden vagyonát, és a feleségével, lányával együtt magányosan élt a várában. A nemes ember ennek ellenére jókedélyű volt, hiszen Isten egy csodaszép leánygyermekkel ajándékozta meg, akinek nem volt párja kedvességben és kecses megjelenésben. Járása olyan volt, mintha könnyű szárnyakon repült volna, beszéde pedig kedves madárdalhoz hasonlított. Barátai az erdő madarai voltak, velük töltötte napjait, hozzájuk volt hasonlatos. Egyik nap a birodalom ifjú királya azon az erdőn lovagolt keresztül, amelyben a nemes ember vára állt.