Az óév csendben bandukolt a pusztán tova, helyet adva az újévnek. Még talán hallhatta, ahogyan egy újszülött felsírt Kiskőrösön. A fiúcska oly gyöngének tűnt, hogy keresztelni vitték már aznap, ha a következőt netán nem élné meg. Így lépett a világba Petőfi Sándor 1823 első napján.
„A Szent Háromság és az oszthatatlan Egység nevében. András, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics és Lodoméria királya mindörökké.” Így kezdődik történelmünk egyik legjelentősebb írása, az Aranybulla. Első helyen van említve a Szent Háromság, az Egyisten, hiszen tőle származik minden, beleértve ezeket a rendelkezéseket is. Második helyen pedig András, aki a magyar uralkodók sorában második ezen a néven és aki földi helytartóként kijelenti ezt a világban.
Hazánk nagyjainak ismertetésében most az élet óceánja által egymástól távoli területekre sodort, nagyon eltérő sorsokat ismerhetünk meg. Van köztük, aki a jómód és nélkülözés között hánykolódott, és van, aki a szegénységből indulva a gazdagságig jutott. Az egyiket egyszerre röpítette magasba az ünneplés és taszította mélybe az elítélő kritika hulláma, míg egy másikat a tagadás és feledés örvényei sodortak. Közös bennük azonban, hogy mind fáradhatatlan elszántsággal, szorgalmas tettek által haladt egy nagyobb jó felé, amely túlmutatott a személyes boldoguláson, és mindannyiunkat, az egész emberiséget gazdagította.
Nagy időkben nagy emberek születnek. A 19. század eleje-közepe nagy ideje volt a magyar népnek, és nagy fiai támadtak, még akár idegen honból is. Közülük emlékezünk most négyükre, akiket nem kímélt a sors, mégis lendítettek a világ fejlődésén.
Magyarországon a XIX. század elején a Bolyaiak munkásságával kezdődött el az a folyamat, ami hazánk tudományos életét alapjaiban megváltoztatta, és a természettudományokban is jelentős fejlődést hozott. Sorra születtek a magyar talentumok, akik közül jelen cikkünkben négy nagy matematikus-feltaláló-mérnök-polihisztor életét kísérhetjük végig.
Magyarországon a XIX. század elején a Bolyaiak munkásságával kezdődött el az a folyamat, ami hazánk tudományos életét alapjaiban megváltoztatta, és a természettudományokban is jelentős fejlődést hozott. Sorra születtek a magyar talentumok, akik közül jelen cikkünkben négy nagy matematikus-feltaláló-mérnök-polihisztor életét kísérhetjük végig.
A 18. század végén, 19. század elején hazánk a Habsburg Birodalom része volt ugyan, ám önállóságát és nagyságát lakói magukban érezték. A tudományos és társadalmi fejlődést átszínezte a nemzeti identitás új alapra helyezése és az ország felemelésének igénye. A reformkor hajnalán az élet sok területére kihatott a nemzet új önmeghatározásának keresése. Ebből az időszakból tekintünk át négy kiemelkedő életutat.
A XVIII. század a világ megismerésének, a nagy tudományos felfedezéseknek az időszaka, melyből a magyarok is jócskán kivették a részüket. Sorozatunk második részében a Füvészkert megalapítójának, Madagaszkár magyar királyának, a turmalin felfedezőjének, valamint a korszak talán legnagyobb hírű csillagászának életéről olvashattok.
„Ember, ismerd meg önmagad!” – hangzik az ősi bölcsesség. Az önismeret szerves részét képezi a népismeret, általa fedezhetjük fel azon részünket, mely nemzeti hovatartozásunkból fakad. Népünk megismeréséhez meg kell ismernünk hagyományait, kultúráját, történelmét, a sorsát és azt, hogy hogyan formálja a világot. Most induló sorozatunkban kiemelkedő magyarok sorsát tekintjük át, hogy lássuk, általuk népünk mit adott az emberiségnek, miként hatott, hogyan alakította a világot.