Az ember tragédiája emberiségköltemény, messze túlmutat az egyéni ember sorsán. S hogy hogyan jutott el a mű megírásához Madách, és miért egyetemes értékű alkotás ez, azt nézzük meg e cikkben.
Ebben az írásban a középkorban gyökerező, Szűz Máriához köthető virágszimbolikáról lesz szó, megismerhetünk olyan „Máriás növényeket”, melyekkel az adott évszakban mi is találkozhatunk. Az említett virágszimbolika először a középkori kolostorkertekben jelent meg. Az első ismert szent, aki Mária-kertet hozott létre és feltehetőleg használta korának a virágszimbolikáját, Szent Fiacrius (Kr. u. 610-668) volt. A középkori szerzeteseknek – Szent Benedek regulája szerint – az „ora et labora”, avagy „imádkozz és dolgozz”-elvét a kertben is megkövetelték, azaz elmélkedni és kertészkedni egyaránt kellett a kertben. Részben ezeknek a kerti elmélkedéseknek a gyümölcseként keletkezhettek a virágoknak Máriához köthető elnevezései.
Felgyorsult világunkban állandó változások közepette próbálunk az emberi élet egyik legörömtelibb feladatában, a gyermeknevelésben jól helytállni. Számtalan kérdés merül fel bennünk tanítóként és szülőként is: Milyenek a mai gyermekek? Mit várnak tőlünk? Milyen változásra hívnak? Ha korunk gyermekeire tekintünk, azt láthatjuk, hogy közülük egyre többen nehezen tudnak a hagyományos bölcsődei, óvodai, iskolai keretekhez alkalmazkodni. Ők mások, érzékenyebbek, izgágábbak, nehezebben teremtenek kapcsolatot a kortársaikkal, továbbá sokuknál nem jelennek meg természetes módon a tanuláshoz szükséges képességek a megfelelő életkorban. Ebben az írásban egy kutatásra hívunk benneteket azzal kapcsolatban, hogy hogyan segítsük gyermekeinket az egészséges növekedésben a mai kor kihívásai közepette. Ezt a témát cikkünkben a hét életfolyamat megismerése révén próbáljuk megragadni.
Az első részben olvashattatok néhány gondolatot a gyermekvárásról, valamint olyan szervekről, anyai, illetve magzati mellékrészekről, melyek szorosan az anyaméhhez és a magzathoz kapcsolódnak, segítik a gyermek növekedését, életét. A folytatásban szeretném kiegészíteni a cikk első részében leírtakat, főleg a méhlepényről (latinul placenta) alkotott képet tágítani, mert megérdemli, hogy részletesebben szóljunk róla.
A Mester és Margarita Mihail Bulgakov utolsó regénye, amelyet élete fő művének tartott. Egyfajta credo, amelyben Isten- és Krisztus-hitét kifejezve üzenni próbált nemcsak a bolsevizmus uralta orosz társadalomnak, hanem az egész emberiségnek. Mivel az írásai nem jelenhettek meg nyomtatásban, ez a mű az író életében „fiók-regény” maradt, sőt, egyszer el is égette az egyik változatot.
A fogantatáshoz és a magzati léthez tartozó ismeretekről lesz szó, olyan szervekről, hormonokról, mellékrészekről mesélek, amelyekről a hétköznapi életben keveset hallunk, pedig a magzati léthez, az édesanyákhoz, a születéshez kapcsolódnak, és igazi csodákra képesek.
A Karamazov testvérek Dosztojevszkij utolsó regénye, amelyet 1880 novemberében, halála előtt három hónappal fejezett be. Dosztojevszkijt élete utolsó éveiben egyre jobban nyugtalanította az orosz társadalom széthullása, a korábban szentnek és sérthetetlennek képzelt társadalmi berendezkedés felbomlása. Olyan ponton íródott ez a könyv, amikor egy egész nép készült eldobni magától Istent és a bolsevizmus útjára lépni. E regényben Dosztojevszkij ezt a széthulló Oroszországot jeleníti meg, és felmutatja azt az embertípust is, aki szerinte meg tudja menteni hazáját a tragédiától. Ez a regény egyben credo és végrendelet is: Dosztojevszkij hitének gyönyörű összefoglalása, egy utolsó, szívbe markoló kérés az ateizmus és a bolsevizmus csapdája felé rohanó orosz társadalomhoz.
A kiégés a stresszből eredő fizikai, mentális és pszichológiai megerőltetés, amely megviseli a testetlelket egyaránt. Ilyenkor fáradtnak, „szétkapcsoltnak” és kimerültnek érezhetjük magunkat. A kiégés fizikai jóllétre gyakorolt hatásán túlmenően negatívan befolyásolhatja az önmagunkról alkotott képet is, amely gyakran csökkenti a sikerélményt és a boldogságot. Korunkban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kiégést a „létfontosságú kimerültség állapotaként” határozza meg, bár maga a kiégés csak a jéghegy csúcsa, a háttérben egy nagyon összetett jelenség áll. A WHO definíciója szerint a „kiégés egy olyan szindróma, melyet kezeletlen krónikus munkahelyi stressz okoz.”
Ki ne vágyna érintésre? A gyermek a szülőére, a szerelmes a párja érintésére, a hegymászó a szél érintésére az arcán és a szikláéra a keze alatt, a költő a múzsa érintésére, a feltaláló a megoldáséra, a sor végtelen. Mintha a világ érintések történetéből szövődne össze. Megérinthet minket egy szó, egy pillantás, egy kép, egy szív, egy kéz, a nap sugara vagy maga a lét – szinte bármi. Mégis ritkán gondolkozunk el azon, hogy miért ezzel a szóval fejezzük ki, és hogy ezek szerint a teremtett világ minden mozdulata hatással van ránk, és minden mozdulatunk megérinti a teremtett világot. Ebben a cikkben egy könyv lesz útjelzőnk a kutatásban.
Georg Dreißig kedves meséjében bejárhatjuk Flóra kitartó utját Tél uraságtól Tavaszig királykisasszonyig.
