Nagy szeretettel köszöntök mindenkit a mai előadáson! Szeptember 29-e Szent Mihály ünnepnapja, akiről ez idő tájt rendszeresen megemlékezünk egy-egy előadás formájában. A téma nagyon sokrétű és összetett; volt már, hogy a bátorság szempontjából közelítettük meg, volt, hogy a bölcsesség szempontjából kapcsolódtunk Michaelhez.
A keresztény beavatási út hét fokozata szorosan kötődik ahhoz a hét csakraszinthez, melyeken át a Szent Szellem végighalad. A pünkösdi élményt mind a hét csakraszinten át kell élnünk. Vizsgáljuk meg, milyen felismerésekkel jár a pünkösdi élmény átélése a különböző szinteken!
A Manifesztum korábbi húsvéti számaiban (128., 134., 138.) Krisztusnak a kereszten elhangzott hét mondatával kezdtünk foglalkozni. Az első három mondatot már elemeztük exoterikus és ezoterikus keresztény szempontból, valamint szellemtudományi megközelítésből, ezúttal rátérünk a negyedik mondat részletes értelmezésére.
Írásunk előző részében szó volt Karácsony helyes átéléséről – arról, hogy a ma embere a 21. században hogyan tudja belsőleg megélni az ünnepet –, megvizsgáltuk a betlehemi csillag szimbolikáját és belemélyedtünk a Háromkirályok ajándékainak szellemtudományi értelmezésébe. A folytatásban azt vizsgáljuk meg, mit is tudhatunk meg ezekről a mágus papokról akkor, ha a róluk szóló rövid bibliai beszámolót kiegészítjük az apokrif iratokban található információkkal, illetve a szellemi kutatás megfigyeléseivel.
Az apátnő rendkívül sokoldalú volt: rendfőnöknői tiszte mellett zenét szerzett, komoly gyógyítómunkát végzett, gyógynövényeket termesztett, főzeteket készített és ezekről könyveket is írt. Jogi és pénzügyi problémákra is megtalálta a gyógyírt, ezért uralkodók, püspökök, kereskedők és parasztok egyaránt felkeresték ügyes-bajos dolgaikkal. Ha égi látomásai alapján úgy vélte helyesnek, Hildegárd fellépett a világi, sőt még az egyházi hatalmakkal szemben is...
Írásunk előző részében (Manifesztum 136. szám) eljutottunk arra a megállapításra, hogy a modern ember egyfajta egomániában szenved: korunk egyik leggyakoribb betegsége az „énkórság”, hiszen az ember részben tudatosan, részben öntudatlanul rengeteg olyan dolgot tesz, amivel megerősíti, konzerválja és hizlalja a kis ént, építi az „ego-legót”. Ebből adódott a kérdés: hogyan lehet a kis ént lebontani? Elkezdtünk foglalkozni az ego megsemmisítésének művészetével, áttekintettük ennek kulturális hagyományait, s annál a krisztusi példázatnál hagytuk abba, hogy az egónak úgy kellene meghalnia, mint a földbe vetett búzaszemnek: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.” ( Jn. 12:24.)
Galgóczy Erzsébet élete méltó példája a Krisztussal való közösségnek. Személyes életénél fontosabbnak tartotta az Úr akaratának beteljesítését. Boldogan részt vállalt a megváltásból és ezzel Krisztussal lépett közösségre. A krisztusi szeretet annyira áthatotta, hogy képes volt egy egész népért, országért önmagát feláldozni, nagy szenvedéseket vállalni, az Úr összes sebeit hordozni, Krisztus egyik legnagyobb munkatársává, társmegváltóvá válni!
Húsvét közeledtével, a Nagyböjt idején, különösen a Nagyhéten a keresztények gondolatvilágában Krisztus kereszthalála, a Megváltó golgotai áldozata, az emberiségért szeretetből vállalt szenvedései kerülnek előtérbe. Krisztus magánkinyilatkoztatásokban arra kéri követőit, hogy emlékezzenek meg szent sebeiről, és azokból merítsenek erőt a gyógyulásra, a változásra.
Jézusnak a kereszten elhangzó hét mondata a halála előtt átadott utolsó tanítások, amelyek az evangélisták révén szerencsére megőrződtek. Ezekbe minden bele van sűrítve, ami az ember beavatási útja, fejlődése, felemelkedése, az isteni egységbe való visszatérése szempontjából fontos. Azt se feledjük, hogy a hetes a Bibliában a teljesség, a tökéletesség száma – a hét mondat tehát a teljességre utal, teljes egységet ad ki, és hasonló jelentőséget tulajdoníthatunk nekik, mint Krisztus „Én vagyok”-mondásainak. A keresztfán elhangzó hét mondat az egész krisztusi tanítás foglalata, esszenciája. A Manifesztum korábbi tavaszi lapszámaiban (129. és 134.) ezekkel a mondatokkal kezdtünk foglalkozni mélyrehatóan, szellemtudományi szempontok szerint. Ezúttal rátérünk a harmadik mondat – pontosabban egy mondatpár – elemzésére.
A kereszténységnek van három „oszlopa”: Péter, Pál és János. Mindegyikük más-más szemszögből közelítette meg Jézus Krisztus életét és tanításait, ezért három fő vonal bontakozott ki: a péteri kereszténység, a páli kereszténység és a jánosi kereszténység. Ezúttal a János-kereszténység szempontjából fogjuk megközelíteni Karácsony misztériumát, amely az évkör hét fő ünnepe közül Szent Mihály napját, szeptember 29-ét követően a második. (Majd következik a Vízkereszt, a Húsvét, a Mennybemenetel és Pünkösd ünnepe, zárókőként pedig a János-nap június 24-én.) Karácsonyról a köztudatban az él, szinte már közhelyszerűen, hogy a szeretet ünnepe. Cikkünkben azt fogjuk körbejárni, mit is jelent ez pontosan.
