A Kína-tanulmány – meggyőző tudományos bizonyítékok a vegán táplálkozás mellett 1. rész

Már Magyarországon is elérhető dr. Colin Campbell Kína-tanulmány című híres könyvének új, frissített és bővített kiadása. A mű laikusok számára is érthető és élvezetes stílusban tárja elénk azokat a tudományos bizonyítékokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy az állati eredetű táplálékok milyen nagy mértékben felelősek szinte az összes betegségért, amelyek a civilizált országokban népbetegségnek számítanak és a legtöbb halálos áldozatot követelik. A kutatási eredményekből egyúttal a növényi étrend jótékony, betegségmegelőző hatásai is kiderülnek. Cikksorozatunk első részének központi témája a rákos megbetegedések kialakulása és gyógyítása a 880 millió embert érintő monumentális felmérés, vagyis a Kína-tanulmány tükrében.