„Shakespeare egymaga fele a teremtésnek.”
(Petőfi Sándor)

Ki ne álmodott volna arról, hogy olyan hatalmas horderejű művet hoz létre, ami minden korban megmozgatja az embereket és évezredekig fennmarad? Legyen ez egy zenemű, egy szobor, egy festmény, egy repülő szerkezet, vagy egy időgép, teljesen mindegy; a lényeg, hogy mindenki szívesen hagyna nyomot. Sokaknak sikerül ideigóráig, sokan viszont úgy mennek el ismeretlenül, ahogy érkeztek. Pőrén, egyszerűen, minden hűhó nélkül.

Ki írta Shakespeare drámáit?

Egy korabeli levélből megtudjuk, hogy 1613. június 29-én, „midőn Bourbadge társasága a Globe-szinházban a VIII. Henrik czimű szinművet adta elő és mozsarakból üdvlövéseket tettek, a színház leégett.” Első ízben adták elő a darabot, mely igen maradandó hatást gyakorolt az akkor tizenhárom éve álló színház épületére. A szalmatető az ágyúlövéstől lángra kapott, de mivel a darab igen érdekesnek bizonyult, a közönség és a színészek nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget a szikrát hányó tetőnek. A tűzvész viszont nem volt tekintettel a háromezres tömeg műélvezetére és egy óra alatt porig égette a színházat.

Ebben az időben még senki nem kapott a szívéhez, hogy esetleg elveszhettek addig (és azóta is) ismeretlen Shakespeare-darabok a tűzben. Hovatovább maga Shakespeare mester sem reklamált, ami nem csoda, hiszen műveit ugyan nagyon fontosnak tartotta, de nem arra szánta, hogy az utókor dicsőítse, hanem arra, hogy a színházak játsszák, a közönség okuljon és közben igen jól szórakozzon. Anglia társadalma meglehetősen sokszínű, sokféle emberből állt össze, de abban mind egyetértettek, hogy a színház remek szórakozás. London és Anglia-szerte ekkor élte fénykorát a színpadi művészet. A színészeket ünnepelték, nagy becsben tartották, és a legjobbak komoly vagyont gyűjthettek.

Miután kijárta az élet iskoláját, Shakespeare fokozatosan egyre magasabbra hágott a színházi ranglétrán. 28 évesen már az ünnepelt színészek közé tartozott. Rudolf Steiner többek között ezzel a ténnyel magyarázza, hogy hamis minden olyan feltételezés, amely az évszázadok során arra irányult, hogy bebizonyítsa, Shakespeare neve alatt valaki más írta a drámákat. „Éppen saját művei bizonyítják Shakespeare szerzőségét. Drámái arról árulkodnak, hogy olyan férfi tollából származnak, aki a lehető legapróbb részletekig ismerte a színházat, és igen kifinomult érzéke volt a színészi hatáshoz.” Egy másik helyen ugyanerről így ír Rudolf Steiner: „Az egész világirodalomban nincsen több olyan dráma, mely annyira színészi szemszögből lenne megírva”, mint Shakespeare drámái. Miért kellett Rudolf Steinernek megvédenie Shakespeare írói becsületét? Mert I. Erzsébet királynő, vagy a trónját megöröklő I. Jakab király neve éppúgy szóba került már, akárcsak a kor neves művésze, John Donne, illetve Christopher Marlowe mint Shakespeare műveinek szerzője. Közel ötvenre tehető immár azoknak a száma, akiknek a neve ilyen értelemben felröppent az idők során. Miért érezték úgy a kutatók és a pletykára éhes közemberek, hogy Shakespeare esetleg nem maga írta a drámákat?

(…)

Értesülj időben az új lapszámokról és további kiadványainkról, iratkozz fel az e-mail értesítőnkre!

Értesítést kérek!

Az „Értesítést kérek!” gombra kattintással hozzájárulsz, hogy a megadott elérhetőségeidre a Napfényes Élet Alapítvány tanfolyamait, valamint a termékeit és szolgáltatásait népszerűsítő hírleveleket küldjön, illetve hogy a megadott adataidat e célból kezelje. Kijelented, hogy jelen hozzájárulásod visszavonásával és a megadott adataid kezelésével kapcsolatban az Adatkezelési tájékoztatóban írt tájékoztatást elolvastad és tudomásul vetted.