A brit Guardian című napilap internetes oldalán megjelent egy cikk Egyperces esti mesék címmel, ami klasszikus meséket foglal össze hatvan másodpercben, így a gyermek esti altatása mindössze egy percig tart. Úgy tűnik, a mai világban már minden alkalmat megragadunk, hogy időt spóroljunk, és egyre több dolgot tudjunk megvalósítani egyre rövidebb idő alatt.
Korunkban a csapból is az folyik, hogy miként lehet gyorsabban és elfoglaltabban élni. Megjelent egy új kifejezés, a „turbókapitalizmus”, melynek lényege, hogy mi szolgáljuk a gazdaságot, és nem fordítva. Az orvosi rendelők zsúfoltak a stressz okozta betegségektől szenvedő emberekkel, sok a depressziós beteg, egyre gyakoribb a „burnout” (kiégés) szindróma. Társadalmunkban újabb és újabb modern kori betegségek jelennek meg.
Az emberek egy része már ki sem veszi az őt megillető éves szabadságot. Egyre kevesebb az a munkahely, ahol a munkaidőn túl nem maradnak ott a dolgozók. Megjelent az e-mail, az okostelefon, a szupergyors internet, melyeket azzal a szlogennel hirdetnek, hogy megkönnyítik az életünket. Ugyanakkor egyre több időt töltünk elektronikus leveleinkkel, üzeneteink elolvasásával, egyre több üzenetküldő csoport tagjai vagyunk, a mobiltelefonok beköltöztek az étkezőasztalokra és a hálószobákba. Sokat dolgozunk, keveset pihenünk, gyorséttermekben eszünk. Kapkodunk, felületesen alszunk és felszínes életet élünk. Alig jut idő magunkra, és a családdal töltött idő, valamint a szociális élet mindig alulmarad. Gyakran már a gyerekek is olyan elfoglaltak, mint a szülők: egyik különórától a másikig rohannak, fejlesztő foglalkozásokra járnak, és sok egyéb program tölti ki a „gondtalan” gyermekéveket.
Minden, ami az utunkba kerül és lassít minket, arra ellenségként tekintünk. A legkisebb akadály, a legapróbb késleltetés is dührohamot vált ki belőlünk. Mindenki feszült és türelmetlen. Az időzavar, korunk egyik fő tünete, a kiégés előtti utolsó fázis. Az emberek néha azért gyorsulnak fel, hogy ne kelljen szembenézniük magukkal, azzal, hogy mennyire boldogtalanok, mennyire értelmetlen és céltalan az életük. Mások azt állítják, hogy a gyors tempóval nem az élet, hanem a halál és az elmúlás elől menekülünk. Ahogy Mark Kingwell, a Torontói Egyetem filozófiaprofesszora mondta egyszer: „Épp az ellenkezője igaz annak, amit az emberek hisznek: ezért az őrületes tempóért nem a technika a felelős. Az okok sokkal mélyebben keresendők: az
ember transzcendenshez való vonzódásában – magyarázza. – Nehéz arra a tényre gondolnunk, hogy meghalunk, nagyon kellemetlen, ezért minden lehetséges módon igyekszünk elterelni a gondolatainkat róla. A sebesség a mi egyik leghatékonyabbnak tűnő stratégiánk.”
Manapság, amikor azt mondjuk: „Annyira zsúfolt az életem, hogy alig van időm bármire is…”, valójában azt akarjuk közölni, hogy: „Nagyon fontos és nélkülözhetetlen vagyok. Izgalmas és kalandos életet élek.”
Azonban van az embereknek egy kis csoportja, akik megelégelték ezt az őrületes tempót, és a helyes életritmust kezdték hirdetni. Ez a Slow (slow: lassít, lassú, késleltetett) mozgalom. A lassabb gyakran jelent jobbat: jobb egészséget, munkát, családi életet, táplálkozást. A Slow mozgalom szerint a gyors azt jelenti, hogy elfoglalt, kontrolláló, agresszív, kapkodó, analizáló, stresszes, felszínes, türelmetlen, mennyiségelvű. A lassú pedig nyugodt, körültekintő, érzékeny, csendes, intuitív, türelmes, megfontolt és minőségelvű. Valódi és tartalmas kapcsolatokat alakít ki a munkában, a családi és szociális életben egyaránt.
A Slow nem azt jelenti, hogy az ember mindent csigatempóban végez, hanem hogy mindennek és mindenkinek megadja az őt megillető időt. „Légy gyors, amikor értelme van a gyorsaságnak, és lassú, amikor a lassúságnak van létjogosultsága. Keressük meg az életnek azt a ritmusát, amit a zenészek úgy neveznek, hogy tempo giusto, vagyis helyes tempó.”
(…)
(Megjelent a Manifesztum 102. számában)
