Az első részben olvashattatok néhány gondolatot a gyermekvárásról, valamint olyan szervekről, anyai, illetve magzati mellékrészekről, melyek szorosan az anyaméhhez és a magzathoz kapcsolódnak, segítik a gyermek növekedését, életét. A folytatásban szeretném kiegészíteni a cikk első részében leírtakat, főleg a méhlepényről (latinul placenta) alkotott képet tágítani, mert megérdemli, hogy részletesebben szóljunk róla.
Húsvét közeledtével, a Nagyböjt idején, különösen a Nagyhéten a keresztények gondolatvilágában Krisztus kereszthalála, a Megváltó golgotai áldozata, az emberiségért szeretetből vállalt szenvedései kerülnek előtérbe. Krisztus magánkinyilatkoztatásokban arra kéri követőit, hogy emlékezzenek meg szent sebeiről, és azokból merítsenek erőt a gyógyulásra, a változásra.
A Mester és Margarita Mihail Bulgakov utolsó regénye, amelyet élete fő művének tartott. Egyfajta credo, amelyben Isten- és Krisztus-hitét kifejezve üzenni próbált nemcsak a bolsevizmus uralta orosz társadalomnak, hanem az egész emberiségnek. Mivel az írásai nem jelenhettek meg nyomtatásban, ez a mű az író életében „fiók-regény” maradt, sőt, egyszer el is égette az egyik változatot.
Az odontozófia a fogszabályozásnak egy olyan különleges módja, amely lehetővé teszi, hogy az ép fogak eltávolítása nélkül rendezzük a fogazatunkat. Az aktivizált öngyógyító erőknek köszönhetően a fizikai előnyök mellett ez a terápia a lelki működésünkre és az egész életünkre is jótékony hatással van. Lássuk csak hogyan is történik ez.
Jézusnak a kereszten elhangzó hét mondata a halála előtt átadott utolsó tanítások, amelyek az evangélisták révén szerencsére megőrződtek. Ezekbe minden bele van sűrítve, ami az ember beavatási útja, fejlődése, felemelkedése, az isteni egységbe való visszatérése szempontjából fontos. Azt se feledjük, hogy a hetes a Bibliában a teljesség, a tökéletesség száma – a hét mondat tehát a teljességre utal, teljes egységet ad ki, és hasonló jelentőséget tulajdoníthatunk nekik, mint Krisztus „Én vagyok”-mondásainak. A keresztfán elhangzó hét mondat az egész krisztusi tanítás foglalata, esszenciája. A Manifesztum korábbi tavaszi lapszámaiban (129. és 134.) ezekkel a mondatokkal kezdtünk foglalkozni mélyrehatóan, szellemtudományi szempontok szerint. Ezúttal rátérünk a harmadik mondat – pontosabban egy mondatpár – elemzésére.
Krisztus életét, szenvedéstörténetét számtalan szentképen, ikonon, freskón ábrázolták már. A keresztút eseményei Munkácsy Mihály trilógiájában azonban egészen egyedi és rendkívüli módon tárulnak elénk. A Krisztus-trilógia a festő életpályájának csúcsa, legnagyobb szellemi alkotása, egyben hitvallása is. A három képen a Nagypéntek eseményeit, Krisztus szenvedéstörténetét jeleníti meg. Cikkünkben e három képet nézzük meg közelebbről.
A szellemtudományon alapulógyógyítás célja az emberi szervezet saját gyógyító erőinek a támogatása, ezáltal adva lehetőséget a betegségek leküzdésére. Nem a tünetek, a betegség visszaszorítása tehát a cél, hanem az emberi szervezet erősítése. Az ily módon történő gyógyulási folyamat által az ember új képességeket, erőket szerez, amelyek jó irányba befolyásolhatják az életét és környezete fejlődését is. (...) Mindezeket figyelembe véve tekintsük át a tavaszi fáradtság és a főleg tavasszal jelentkező betegségek: a gyulladások és az emésztés zavarainak megjelenését!
Az óév csendben bandukolt a pusztán tova, helyet adva az újévnek. Még talán hallhatta, ahogyan egy újszülött felsírt Kiskőrösön. A fiúcska oly gyöngének tűnt, hogy keresztelni vitték már aznap, ha a következőt netán nem élné meg. Így lépett a világba Petőfi Sándor 1823 első napján.
Mária és József elérték vándorlásaik célját, a kicsinyke várost, Betlehemet, de senki sem akarta befogadni őket. Kérdésükre mindenütt csak annyit válaszoltak, hogy minden hely foglalt. A két fáradt vándor kénytelen-kelletlen tovább bolyongott az üres utcákon, s amikor végül egészen besötétedett és még mindig nem volt fedél a fejük felett, lassan a reményük is kihunyt. Egyszer csak éneket hallottak.
Az érzékszervek létfontosságúak az öntudatra ébredésünk és a létezésünk szempontjából. Az érzékelés a külvilág befogadásának legfinomabb módja. Az élettan általában csak öt érzékszervet említ, melyek a látás, a hallás, a szaglás, az ízlelés és a tapintás. Néha hallunk még hatodik vagy hetedik érzékről is, de Rudolf Steiner 12 érzékről szóló tanítása forradalmian új volt a születésekor is és ma is. Mi a tizenkét érzék? Hogyan működnek és mi az ajándékuk az emberi Én számára?
