A mese mint a szellemi tanítások forrása és kapuja – Rudolf Steiner tanításai a mesékről

A mese híd az ember számára, hogy újra kapcsolatot tudjon találni az érzékfeletti világgal. Rudolf Steiner, az antropozofikus szellemtudomány megalapítója a mesék tanulmányozásához is kristálytiszta kulcsokat ad. Tanításai révén olyan összefüggések tárulnak fel, amelyekre hétköznapi gondolkodással biztosan nem juthatnánk. Cikkünkkel ebbe a merőben új szemléletmódba szeretnénk bevezetni a kedves olvasót!

Raponc régi története, amely ma is érvényes

Korunkban fontos, hogy meg is értsük azt, amit átélünk. Ez érvényes a mesékre is, melyek sokkal mélyebben hatnak, ha megfejtjük rejtett üzeneteit, szimbólumait. Ebben az írásban szeretnénk megosztani egy Grimm-mese értelmezését, illetve néhány ehhez kapcsolódó meseelemzési módszert is. Ráadásképpen a mese által felvetett önismereti kérdésekre is kitérünk. Reméljük, hogy a kedves Olvasó is kedvet kap majd e mesés kincsek kutatásához

Halál és újjászületés a mesékben és a lelkünkben

Szövegek, képek, szimbólumok, kulturális utalások, pszichológiai és szellemi összefüggések – temérdek dologgal találkozunk, ha felnőtt fejjel mesékkel foglalkozunk. Ha van némi előképzettségünk, és tudunk a sorok között olvasni, elképesztően érdekes felfedezésekre juthatunk. Bámulatos, hogy egy-egy mese mennyi kincset rejt! A mesék titokzatosak, és rendkívül összetettek, éppen olyanok, mint az emberi lélek.

Mesés kincsek az új esztendőre – Hogyan tárják fel titkaikat a mesék

Szövegek, képek, szimbólumok, kulturális utalások, pszichológiai és szellemi összefüggések – temérdek dologgal találkozunk, ha felnőtt fejjel mesékkel foglalkozunk. Ha van némi előképzettségünk, és tudunk a sorok között olvasni, elképesztően érdekes felfedezésekre juthatunk. Bámulatos, hogy egy-egy mese mennyi kincset rejt! A mesék titokzatosak, és rendkívül összetettek, éppen olyanok, mint az emberi lélek.

Minden napra egy mesét! – Életkérdéseink és a mese

Mi lehet az oka annak, hogy a mesék több ezer év óta élnek és virágzanak, dacolva történelmi korok változó ideológiáival, tendenciáival? Mi a mesék titka, és miért érdemes e titkokról tudatos munkával és megértéssel fellebbenteni a fátylat? Cikkünkben néhány ismert mese mélyebb elemzése mellett a szellemi út és a mesék kapcsolatáról is olvashatnak.

Régi mesék mai üzenetei 4. rész – A tengerimalac

Egy varázsmese, ahogyan számtalan magyar népmese és a Grimm-mesék többsége is, sokféle módon olvasható. Lehet szórakoztató olvasmány, krimi, önfejlesztő írás, science fiction, novella és akár szent irat is. Rudolf Steiner, az egyik legnagyobb XX. századi gondolkodó szerint a mese hatalmas varázserővel bíró művészeti alkotás. A szimbólumok nyelvén, képekben szól hozzánk, és ha helyesen állunk hozzá, katartikus élményt nyújt. Minden benne van, ami a boldogulásunkat szolgálja. Nézzük most meg együtt, mit üzen számunkra a Tengerimalac című Grimm-mese!

Régi mesék mai üzenetei 3. rész – Csillagtallérok

A Csillagtallérok című Grimm-mese zenszerűen egyszerű, rövid, díszítések nélküli, mégis a legáltalánosabb alapigazságokat tárja föl az ember szellemi felemelkedésével kapcsolatban. A mese rejtett szellemi tartalmát a szellemtudomány segítségével fejtjük meg és értelmezzük.

A sárkánynak meg kell halnia – A mese időtlen orvosság gyermeknek és felnőttnek

A klasszikus mesék egyik vastörvénye, hogy a hősnek szembe kell szállnia a sárkánnyal, és (égi segítséggel) le kell azt győznie. Cikkünkben mai világunk külső és belső sárkányairól lesz szó, illetve arról, hogyan segítheti nemes küzdelmünket maga a mese. A cikk első részében főleg a kívülről veszélyeztető internetsárkánnyal, a második részben lelkünk belső sárkányaival vesszük fel a harcot.