< 138      137. szám      136 >

Ízelítő a cikkek tartalmából:

Utazás az anyaméhbe

A fogantatáshoz és a magzati léthez tartozó ismeretekről lesz szó, olyan szervekről, hormonokról, mellékrészekről mesélek, amelyekről a hétköznapi életben keveset hallunk, pedig a magzati léthez, az édesanyákhoz, a születéshez kapcsolódnak, és igazi csodákra képesek.

Az Aranybulla

„A Szent Háromság és az oszthatatlan Egység nevében. András, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics és Lodoméria királya mindörökké.” Így kezdődik történelmünk egyik legjelentősebb írása, az Aranybulla. Első helyen van említve a Szent Háromság, az Egyisten, hiszen tőle származik minden, beleértve ezeket a rendelkezéseket is. Második helyen pedig András, aki a magyar uralkodók sorában második ezen a néven és aki földi helytartóként kijelenti ezt a világban.

Karácsony misztériuma

A kereszténységnek van három „oszlopa”: Péter, Pál és János. Mindegyikük más-más szemszögből közelítette meg Jézus Krisztus életét és tanításait, ezért három fő vonal bontakozott ki: a péteri kereszténység, a páli kereszténység és a jánosi kereszténység. Ezúttal a János-kereszténység szempontjából fogjuk megközelíteni Karácsony misztériumát, amely az évkör hét fő ünnepe közül Szent Mihály napját, szeptember 29-ét követően a második. (Majd következik a Vízkereszt, a Húsvét, a Mennybemenetel és Pünkösd ünnepe, zárókőként pedig a János-nap június 24-én.) Karácsonyról a köztudatban az él, szinte már közhelyszerűen, hogy a szeretet ünnepe. Cikkünkben azt fogjuk körbejárni, mit is jelent ez pontosan.

Vedd le a maszkod!

Már kisgyermekkorunktól kezdve próbálunk megfelelni másoknak, hogy szeretetet kapjunk, később pedig azért is, hogy boldoguljunk az életben. Így azonban elveszítjük a kapcsolatot valódi önmagunkkal, és egy olyan ént kezdünk működtetni, amelyet dr. Barry K. Weinhold hamis énnek nevez. Legtöbbünk a hamis énjét működtetve él, Valódi Énünk pedig valahol bennünk rejtőzik, és türelmesen vár arra, hogy kibontakoztassuk. Dr. Weinhold könyve, a Vedd le a maszkod! a hamis én általi élet veszélyeit vizsgálja, ugyanakkor megmutatja az utat az önazonos élet felé.

Az agy működésének zavarairól

„A lét legnagyobb titkai az emberben vannak” mondja Rudolf Steiner. Ezt gyakorló orvosként pontosan ugyanígy látom. De rögtön hozzá is kell tennem: ezeket az emberben kétségtelenül meglévő titkokat alig tudjuk észlelni. Miért? Mert az emberi agy működése döntő módon kifelé, a környezet felé irányul. Lássuk az erre az irányultságra utaló érveket: ...

Az emberiség fáklyavivői

Az emberiség fáklyavivői című valláslexikon munkálatai a 2000. évben vették kezdetüket. A gyűjtemény a vallási tolerancia jegyében készült, és a szellemi élet rendkívüli alakjainak életén keresztül mutatja be földünk nagy vallásait és szellemi kincseit. Emellett bepillantást enged az emberiség szellemi életét meghatározó vallásalapítók, kiemelkedő hatású szentek és tanítók munkásságába is. A három kötet összesen 222 fáklyavivő életrajzát mutatja be. Az életrajzokat kötetenként több mint 250 különleges kép, valamint a fáklyavivőktől elhangzott és általában tanítványaik által lejegyzett idézet egészíti ki. A lexikon háromkötetes gyűjteménye 2022 Mindenszentek ünnepére jelent meg. Ebben az írásban szeretnénk megosztani néhány gondolatot magáról a lexikonról, majd a vallási közeledéssel kapcsolatos kezdeményezésekről írunk, végezetül pedig a szentekkel, életük üzeneteivel való foglalkozás jelentőségéről elmélkedünk.

A tér és a formák titkai

Egy nem mindennapi kiadvány megjelenését ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe. A Manifesztum hűséges követői 2009 óta összesen 19 cikkben olvashattak a szakrális geometria rejtelmeiről a legkülönféle témákban. A kéthavi lap keretei azonban a témák bővebb tárgyalását és ábrázolását nem tették lehetővé, így felmerült az igény egy olyan kiadványsorozatra, mely a szakrális geometria témakörét alaposabban körbejárja. Ennek a sorozatnak az első része jelent meg 2022. december elején a Casparus Kiadó gondozásában.

A tizenkét érzék

Az érzékszervek létfontosságúak az öntudatra ébredésünk és a létezésünk szempontjából. Az érzékelés a külvilág befogadásának legfinomabb módja. Az élettan általában csak öt érzékszervet említ, melyek a látás, a hallás, a szaglás, az ízlelés és a tapintás. Néha hallunk még hatodik vagy hetedik érzékről is, de Rudolf Steiner 12 érzékről szóló tanítása forradalmian új volt a születésekor is és ma is. Mi a tizenkét érzék? Hogyan működnek és mi az ajándékuk az emberi Én számára?

Mese – Betlehem titka

Mária és József elérték vándorlásaik célját, a kicsinyke várost, Betlehemet, de senki sem akarta befogadni őket. Kérdésükre mindenütt csak annyit válaszoltak, hogy minden hely foglalt. A két fáradt vándor kénytelen-kelletlen tovább bolyongott az üres utcákon, s amikor végül egészen besötétedett és még mindig nem volt fedél a fejük felett, lassan a reményük is kihunyt. Egyszer csak éneket hallottak.